Üdvözlöm a nyájas olvasókat!
Legutóbb ott hagytam abba, hogy a Hihetetlen! Magazin nem várta újabb történeteimet, és ott álltam (pontosabban ültem) írnivaló nélkül. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok az az asztalfióknak írogató fajta, tekintve, hogy a nevezett bútoralkatrész nem tekinhető széles közönségnek. Márpedig nekem szükségem van olvasókra, ugyanis elsősorban nem saját szórakoztatásra írok, hanem az ő kedvükért. Hogy jól érezzék magukat, amikor olvassák soraimat! Meg hát persze más szándékaim is vannak, mást is szeretnék nyújtani, mint szórakoztatás, de erről később bővebben lesz szó.
Közönséget kellett hát keressek! Széjjelnéztem és mit láttam? A bekapcsolt számítógép szemezett velem. Az internet csodás találmány, jóra és rosszra korlátlan variációban használható. Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy a segítégemre lehet. Beütöttem a Google-ba, hogy "könyvkiadás", aztán csak bámultam a képernyőt.
2010 januárját írtuk, kis hazánk ezen a téren is megpróbált felzárkózni a példaképként kezelt nyugati világhoz. Itt is volt lehetőség, hogy kipróbálja magát, aki hisz önnön képességeiben. Örömmel konstatáltam tehát, hogy vannak már olyan könyvkiadók, akik kifejezetten a pályakezdőket keresik. Igaz, kis példányszámban és némi anyagi hozzájárulással (és egyben kockázatválallással), de kiadják a jelentkezők könyveit. Persze, nem akármit, ahhoz egy szintet meg kell ütni, de én biztos voltam magamban.
Nem vagyok egy alapvetően magabiztos típus, az önbizalom terén is kihívásokkal küzdök (szép, modern kifejezés, ugye?), de abban régi, megingathatatlan hitem van, hogy írni tudok. Jól tudok írni. Olvasmányosan, érdekfeszítően. Úgy, ahogy kell. (Ne tessék szönyűlködni a hangzatos kifejezés miatt, de én úgy érzem, hogy az írással küldetésem van, de azt eddig csak részben tudtam megvalósítani.)
Ezért aztán biztos voltam benne, hogy ha én leteszek valamit az asztalra, azt ezek a kiadók ki fogják adni. Én pedig vállalom az anyagi hozzájárulást és a rossz fogyás esetén engem terhelő kockázatot és újra regényt írok. Szárnyalt a lelkem. Végre nem a karakterek csapdájában vergődve agyalhatok minden héten vagy hónapban! Az utolsó években ugyanis a Hihetetlen magazinban 5000 karakterben volt maximálva a terjedelem, ami úgyszólván semmi, ha az ember élvezetesen akar fogalmazni. Ne tudjátok meg, mit görcsöltem, egy-egy történettel, hogy addig nyesegessem, amíg bele is fért a keretbe és fogyasztható is maradt!
Szabad volt a pálya, ám a regényíráshoz szükséges mennyiségű szabadidővel még nem rendelkeztem, hiszen akkor készültem a veszélyes áru ügyintézői tanfolyam vizsgáira, majd azon túljutva várt rám a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói gyorsított tanfolyam, ugyancsak komoly vizsgákkal a végén.
Hónapok estek ki, de nyilvánvalóan nem volt mindez hiábavaló. Lassan körvonalazódni kezdett bennem a történet. Szépen lassan érett, hogy olyanná váljon, amivel foglalkozni lehet, sőt foglalkozni kell. Kitaláltam, majd a virtuális szemétkosárba dobtam változatokat, szereplőket, történetszálakat, mindezt csupán fejben.
Érezhető volt, hogy kiestem a gyakorlatból, mondhatni rozsdás volt a gépezet. Ráadásul magas követelményeket támasztottam magammal szemben. Igazi, profi munkát szerettem volna. Olyat, ami magán viseli az elmúlt másfél évtized több száz írásából kikristályosodott stílus jegyeit. Persze, nem csak azzal tanultam, hogy írtam, hanem azzal is, hogy olvastam. Nem szégyen, de igyekeztem ellesni a mesterfogásokat, tanulni az előttem járóktól. Már szinte nem is tudok "egyszerű" olvasóként olvasni egy könyvet, szakmai szemmel nézem, de ennek ellenére nagyon élvezem.
Szóval fékezte a történet kikerekedését a gyakorlatból való kiesés mellett az igényesség igénye is. De aminek meg kell születnie, az megszületik! Ősz elejére összeállt a kép, a fő csapások kialakultak, nem volt más hátra, mint a számítógép elé telepedni és hozzálátni az alkotásnak!
Most, hogy már csak néhány hét választ el attól, hogy az új könyv kézbe vehető legyen, aktuálissá vált a szeretett olvasóim kíváncsiságának felébresztése. Ahhoz, hogy igazán érdekeljen Benneteket a Könyv, ismernetek kell a témát. De nem ám egy szimpla hátszöveg vagy vázlat alapján! A lényeg, vagyis a Regény fő kérdése kell, hogy a gondolataitokat serkentse. El kell gondolkodnotok rajta, hogy igazán kíváncsiak legyetek arra, én hogy látom azt a dolgot!
Legközelebb már tényleg belecsapunk a lecsóba! Ígérem, izgalmas szellemi kirándulás lesz, amelynek a végén többek lesztek, mint előtte voltatok. Éppen a saját gondolataitok által...
A mielőbbi találkozás reményében búcsúzom!
