Nagy tisztelettel köszöntök minden olvasót!
Régen hallottatok felőlem, ugye? Nos, sok dolgom volt mostanában és sajnos betegség is kínzott. Az ígéret szép szó, mint tudjuk. Én pedig megígértem, hogy megosztom veletek, mire gondoltam, amikor a Lélekcsapda ötelete megszületett.
Mielőtt még erre rátérnénk, fontos új információm van számotokra. A kiadóm tájékoztatása szerint a könyv szeptember első napjaiban fog megjelenni. Bízom benne, hogy már most is várjátok, de azért a hátralévő időben igyekszem még nagyobb kedvet csinálni hozzá.
És akkor az ötletről! Az ötlet fontos dolog, még ha nem is maga a lényeg. Egy regénynek szólnia kell valamiről, lennie kell központi témának, amely sorvezetőként, egyszersmind célként is szolgál. Az ötlet nem más, mint az író véleménye valamilyen helyzetről, témáról. Célszerű valamilyen nagyon ütőset választani. Ébren tartja az olvasót, de magát az írót is! A legjobb ötlet az, amiről az olvasónak véleménye van, ami nem hagyja hidegen.
Az elátkozottak városa arról szólt, mivé válik az emberiség, ha pusztán kicsinyes vágyainak és ösztöneinek engedelmeskedik. Az apokaliptikus vízió egy amerikai kisváros példáján keresztül mutatja meg, milyen út vezet a süllyesztőbe, az emberi értékek temetőjébe.
A Lélekcsapda más témát feszeget. Nem hiszem, hogy van olyan korombéli olvasóm, aki túl a negyvenen nem gondolt még arra, hogy de jó is lenne újra mondjuk húsz évesnek lenni, már ami a fizikai valót illeti. De a már megszerzett élettapasztalatot, szakmai pozíciót vagy éppen a megtakarításokat már nem adnánk oda az újrakezdésért cserébe! A kör bezárul, az élet rendje a Murphy törvénykönyv idevágó passzusán alapul: "A tapasztalat olyasvalami, amihez közvelenül azután jutunk, miután szükségünk lett volna rá."
Egy új, friss test vágya szerintem mindenkiben ott van. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb esetben a saját korábbi testünkkel sem voltunk megelégedve, jobbra vágytunk "a szomszéd kertje mindig zöldebb"-elv alapján. Milyen jó is lenne egy nem csak sokkal fiatalabb, de sokkal szebb, egészségesebb test a mostani tudatunkhoz!
Igen ám, de ha ezt végigondoljuk, eljutunk oda, hogy feltegyük magunknak a kérdést: ez a fiatalabb, a korábbi sajáttól sok mindenben eltérő fizikai test azonosít bennünket, vagy a az énünk, a tudatunk, amit viszont kívülről senki sem lát? Nehéz ügy. Részmegoldást jelenthetne, egy klónozott, úgymond feljavított (a testi "hibáktól" szűrt, a betegségektől megtisztított) ifjonti test. Az még hasonlítana is ránk, legalábbis korábbi önmagunkra.
De valaki más testében lehet, hogy valaki mássá válnánk... Pontosabban szólva nehéz lenne eldönteni, ki is vagyunk valójában. A test avagy a lélek?
Regényem főhősei szándékosan, illetve áldozatként kerülnek abba a helyzetbe, hogy valaki más "gúnyáját" viseljék. Képzeljük csak magunkat az ő helyzetükbe! Én megtettem ezt. A regény címe nem véletlen, hiszen a Lélekcsapda éppen arról szól, mi történik, ha identitásunk bizonytalanná válik, a lelkünk fogságba esik.
Apropó, lélek! Mit jelent ez a szó, énünk melyik részét jelölhetjük vele? Ezen is el lehet gondolkodni, de azt tegyük meg egy kicsit később. Most egyelőre búcsúzom, kellemes töprengést kívánok!
