Kedves Olvasóim!
Az utóbbi hetekben nagyon elhanyagoltalak Benneteket! Ezért bocsánatot kérek, ám ahogy mondani szokták: meg tudom magyarázni!
Az év utolsó bejegyzésében a magyarázatot is olvashatjátok, meg még sok minden mást. Még az is mindjárt megmagyarázásra kerül, miért adtam a poszt címének éppen azt, amit.
Haladjunk kronológikus sorrendben! Legutóbb a székházbéli dedikálásról ejtettem néhány szót. A könyvbemutatók sorában még december 5.-ém következett a Vörösmarty Művelődési Házban tartott rendezvény. Kicsit tartottam tőle, hogy nem jön el senki. Igaz, Brigi, a művház vezetője meghívta az összes mávos szervezetet és én is küldtem meghívót minden olyan cargós kollégának, aki egyáltalán szóba jöhetett.
Szerencsére kellemes csalódás ért, hiszen tucatnyi érdeklődő volt. Kérdésekkel bombáztak, könyveket vettek, jól éreztük magunkat. A szokásos szlogennel búcsúztunk: "Jövőre veletek ugyanitt!" Ebben minden benne van. Az új könyv és a régi munkahely egyaránt.
Feltartóztathatatlanul közeledetett a karácsony, így aztán a halmaji művelődési házba tervezett dedikáció átcsúszott januárra. Ez lesz a negyedik ilyen rendezvény, amelyiken részt veszek, de erre vagyok leginkább kíváncsi. Ez ugyanis egy felkérés, nem én intéztem és itt aztán tényleg csak olyanok lesznek, akik eddig nem is hallottak rólam, nem hogy ismernének...
Munkahelyi és családi feladatok sűrűsödtek, így hát hanyagolni voltam kénytelen a blogot és a hű olvasókat. Ráadásként megkezdődött az "After party", amire a címben is utaltam. Így neveztem el ugyanis a könyv megszületését követő izzadságos marketingmunkát. Mert hát jó buli könyvet írni, felemelő érzés, hatalmas kihívás, de az igazi tánc csak ezután kezdődik, akárcsak a lelazulós party a hivatalos rendezvénynek után...
Tudtam, hogy nem lesz piskóta, de csak most, hogy nyakig benne vagyok, most tudom igazán, micsoda feladat megismertetni az olvasókkal magamat és a könyvemet! Mert hát a könyvet azért írtam meg, hogy mások (jó sokan) elolvassák. De ahhoz, hogy elolvassák, meg kell szerezni. Ahhoz, hogy meg akarják szerezni, kedvet kell kapni hozzá. No, de mi alapján kapjanak kedvet hozzá?
Amikor írtam a könyvet, majd pedig amikor kiadót kerestem, úgy kalkuláltam, hogy a rokonság, a barátok és a munkatársak szép számban csatlakoznak az olvasótáborhoz, méghozzá üstöllést... Aztán ez az olvasótábor élményekkel gazdagon fogja ajánlgatni minden ismerősnek, akik szintén alig várják majd, hogy magukénak tudhassanak egy példányt, amit letevés nélkül elolvassanak. Így fog terjedni a hír, így fogják elkapkodni a könyvet az utolsó szálig néhány hónap alatt.
Nos, ez nem igazán így működik. Persze mindenki nagyon örül, hogy megjelent a könyv, szinte mindenki gratulál is hozzá. Néhányan valóban siettek a könyvesboltba, illetve leadták a rendelést az internetes könyváruházban. A többiek egy kis része biztosított, hogy rövidesen az ő példányát is dedikálhatom. Aztán persze dedikálhattam, csakhogy jóval kevesebbet, mint amennyire ígéretem van. Lassan tágul a kör és korántsem akkorára, mint számítottam. A beszélgetések és reakciók alapján gyanú ébredt a lelkemben. Nagyon sokan azért tartják jópofának és gratulációra érdemesnek a könyvmegjelenést, mert én írtam. Pontosabban én írtam valamit, amiből könyv lett és ez nagyszerű dolog, kalaplengetést érdemel, de mást nem feltétlenül, hiszen milyen könyv lehet az, amit én írok... Hát annyira nem jó, hogy 3000 forintott fizessenek érte.
Pedig aki eddig elolvasta, az tanúsíthatja (és tanúsítja is, ha meg tetszik kérdezni tőlük), hogy ez nem azért jó könyv, mert én írtam, hanem mert jól van megírva és érdekes a témája. Jó könyv lenne akkor is, ha egy teljesen ismeretlen, mondjuk amerikai író követte volna el! Ezt a könyvet azért kell megvenni, mert nem hiányozhat annak a polcáról, aki szereti a jó könyveket!
A kulcs tehát az, hogy a könyv jó hírét kell vinni és nem csak azoknak, akik úgymond ismerősök. Sőt! Leginkább a jó könyveket kereső olvasóközönség számára kell ismertté tenni. Méghozzá média-hírverés, drága reklám nélkül, úgy, hogy a kiadóm úgyszólván semmi tűzerővel nem rendelkzik, ő már megtette, amit megtehetett azzal, hogy megfinanszírozta a kiadás költségeinek nagyobbik felét.
Szép feladat! Szerencsére van megoldás, ám ez sem ígér könnyű és gyors sikert. Felfedeztem a Moly.hu (www.moly.hu) közösségi oldalt, a könyvolvasók Mekkáját. Több, mint 30000 olvasó és több, mint 9000 könyv egy helyen! Könyvértékelések, ajánlók, statisztikák, vélemények, játékos feladatok az olvasással kapcsolatban! Pont az én célközönségem. Emberek, akik nem csak azt olvassák, amit a jól fiztetett média súlykol, vagy amit olyan szerző (celeb) írt, akit már mindenki ismer. Olvasnak mindent, szinte válogatás nélkül, az olvasás öröméért! Ez csak egy nagyszerű társaság lehet, ide csatlakozni kell! Csatlakoztam is, méghozzá, mint olvasó és mint író egyszemélyben.
A régi könyvemet nyolcan is birtokolják, nagy részük olvasta is. Kézenfekvő volt, hogy először őket kerestem meg levélben, hogy ajánljam az újat. Aztán jöttek a legnagyobb aktivitást mutató, majd pedig a hasonló műfajú könyveket kedvelő molytagok, így aztán közel nyolcvan főnek küldtem el bemutatkozó levelemet.
Már van is, aki elolvasta a Lélekcsapdát és az adható 5 csillagból 4 és felesre értékelte! Mások rajta vannak, hogy beszerezzenek egy példányt. Megint mások örömmel vették az ajánlatot és figyelnek majd rám. Persze voltak, akik csak a honlapomra (www.masonmurray.freewb.hu) pillantottak rá és egyelőre várakozó állásponton vannak. Egy lány olyan választ írt, amellyel felhívta a figyelmemet a könyvesblogok fontosságára (ami nem meglepő annak tükrében, hogy ő maga is vezet egyet...). Gyors felmérésem szerint minimum 50-60 ilyen blog található pillanatnyilag a neten (magyarul persze), ami szerintem elég nagy szám. Ezek a blogok általában rendelkeznek 50-100 állandó olvasóval, de egyes posztokat ezres nagyságrendben olvasnak. Tehát azok a könyvek, amelyeket itt mutatnak be, itt véleményeznek, azok egy olyan közönség elé kerülnek, amelynek kedvenc időtöltése az olvasás és nyitottak mindenre, ami jó.
Adott a következő feladat: megjelenni a lehető legtöbb könyvesblogon. Kedvenceimet, vagyis azokat, amelyek írnak a könyvemről, itt a blogomon is meg fogjátok majd találni, hogy egyszerűen, egyetlen kattintással megnézhessétek őket.
Az első tapasztalatokról már csak jövőre számolok be, hiszen bő 24 óra és már 2012-t írunk! Így hát megragadva az alkalmat minden kedves olvasómnak egészségben és sikerekben gazdag, vidám és boldog új évet kívánok!
Mason Murray
